
Kedves Csanádpalotai Lakosok!
Engedjék meg, hogy településünk fontos beruházásról tájékoztassam Önöket és egyben a támogatásukat kérjem! Évtizedes várakozás után hamarosan megfelelő szennyvízkezeléshez juthat településünk. Az Európai Uniós támogatásával két év alatt csatornahálózatot és szennyvíztelepet építünk.
Csanádlapota a Környezet és Energia Operatív Program kertében tavaly 85 millió forintot nyert a megfelelő szennyvízkezeléshez kapcsolódó beruházás előkészítésére. Az előkészítő feladatokkal olyan cégeket bízunk meg, akik megfelelnek a szigorú szakmai követelményeknek és megfelelő referenciát tudnak felmutatni hasonló projekteknél. Így jó eséllyel nyújtjuk be pályázatunkat ősszel a második fordulóra.
A településünk számára fontos beruházás azonban kötelezettség is: az Európai Unió előírásai szerint 2015-re minden településen meg kell oldani a folyékony hulladék megfelelő kezelését. A szennyvízgyűjtés településünkön is a több, mint ezer háztartásban környezetszennyező módon udvari szikkasztó aknákba történik, ami nemcsak a lakosság egészségét, hanem a Maros Hordalékkúpot, az ország egyik legnagyobb felszín alatti ivóvíz bázisát is veszélyezteti.
A Csanádpalota Nagyközség szennyvízelvezetési és szennyvízkezelési beruházása a Maros Hordalékkúp – Magyarország egyik legnagyobb felszín alatti ivóvíz forrásának-védelme érdekében nevet viselő projekt akkor lesz eredményes és a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházás akkor valósulhat meg, ha a csanádpalotaiak többsége támogatja a fejlesztést – ebben az esetben a pályázat második fordulójára jó eséllyel pályázunk.
A szükséges önrész biztosítására még az év folyamán viziközmű társulat jön létre, de az előtakarékossági szerződések megkötésére már most is lehetőséget biztosítunk. Kérdéseikkel keressék a Polgármesteri Hivatalt!
PROJEKT-ADATOK:
A beruházás összértéke: kb. 2,3 milliárd Ft.
Az előkészítésre elnyert Európai Uniós támogatás: 85 millió Ft.
A beköthető ingatlanok száma: kb. 1600 db.
Jelenleg csatornával rendelkező ingatlanok aránya: 0%
Megépülő csatornahálózat hossza: 46 kilométer
Bízom benne, hogy a fejlesztési elképzelésekkel a település minden lakója egyetért.
Tisztelettel:
Kovács Sándor, polgármester
Csanádpalota, 2009. 04. 20.

